HTML

Bunyevácz Zsuzsa írásai

Friss topikok

Címkék

Bunyevácz Zsuzsa: Újra a Petőfi-ügyről 4. rész

2014.07.24. 17:18 Bunyevácz Zsuzsa

A MVSZ tehát az elmúlt négy évben semmi olyan új információval nem szolgált, ami előmozdítaná az ügyet. De legalább a közös cél érdekében maximálisan együttműködnek a Morvai Petőfi Bizottság tagjaival és mindenben segítik őket? Ahogy a továbbiakban látni fogjuk, ma már erről szó sincs.

Pedig kezdetben még – ahogy Patrubány Morvaihoz 2014 júniusában írt nyílt levelében olvashatjuk – Morvai „egyedül az MVSZ-ben látta azt az erőt, amely Petőfi Sándor földi maradványainak ügyét dűlőre viheti”. Még fel is ajánlotta a birtokában lévő, Petőfi Sándor szibériai sorsával kapcsolatos valamennyi dokumentumot az MVSZ-nek – tudjuk meg Patrubánytól. (A Morvai Petőfi Bizottságból azonban erről többen nem tudnak, Kéri Edit szerint például Morvai erről egymagában nem is dönthetett volna, a jegyzőkönyvekben se szerepel, hogy felajánlották volna dokumentumaikat.) Aztán ez a helyzet 2014. április 26-ra egyértelműen megváltozott: A Morvai-féle bizottság gyűlésén kijelentették – ahogy egy évvel korábban is –nem akarnak együttműködni az MVSZ-szel. Nos, nyilván történnie kellett valaminek időközben.

Ahogy a tavalyi összeállításból is kiderült, az ügy szereplőit két fő csoportra lehetett, és tulajdonképpen lehet ma is osztani. Az egyik oldalon állnak azok, akik már az 1989-et megelőző évektől időt és fáradtságot nem kímélve kutattak, levéltáraztak, kiutaztak Barguzinba, feltárták a csontvázat, azonosították, harcoltak eredményeik elismeréséért,  próbálták méltó módon eltemetni költőnket stb. A másik fő csoport 2010. decemberi megalakulása óta nem tud felmutatni olyan eredményt, ami előmozdítaná az ügyet, de el akarják temetni Petőfit, anélkül hogy birtokukban lenne a barguzini csontváz.

Ez utóbbihoz, az MVSZ Petőfi Bizottságához tartoznak… hát a felsorolásnál igencsak bajban lehet az újságíró! Azt hihetnénk, hogy az ember egyszerűen rámegy az MVSZ honlapjára, és ott megkeresi a Petőfi Bizottságot, ahol nyilván ott sorakoznak azoknak a szakembereknek a nevei, akik „kitartó és szívós munkájának” eredményeként arra a megállapításra jutottak, hogy nincs szükség több vizsgálatra, „a munka befejeződött”, egyértelmű, Kiszelyék Petőfi maradványait tárták fel. De ez nem így van. Az MVSZ honlapján Petőfi Bizottságukról csak az egyes közleményeikben esik szó, nem derül ki, kik is a tagok. Pontosabban 2011 januárjában a megalakulásuk alkalmából ezt írták: „A bizottság tagjai:T. Erdélyi IlonaPhD, az MTA doktora, irodalomtudós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzor emeritusza, a Petőfi-kortárs Erdélyi János unokája, Bálint Béla, a sárospataki Farkas Ferenc Művészeti Iskola igazgatója,Gábos Dezső,fehéregyházi Petőfi Sándor Egyesület tiszteletbeli elnöke, az 1956-os ásatások egyik szemtanúja,Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója,Mihályi Molnár László, költő, történész, az MVSZ Elnökségének póttagja,Varga Béla, a barguzini sírfeltárás vezető régésze.”

2014 júliusában megjelent Honlevél című kiadványuk címlapjáról pedig megtudjuk, az az MVSZ Petőfi Bizottságának alakuló ülésén készült, valamint hogy T. Erdélyi Ilona, Patrubány Miklós, Fuksz Sándor, Varga Béla, Bálint Béla, Kiss Endre József szerepel rajta. (Az MVSZ-től már nem is vesszük hibának azt, hogy a képen nem olyan sorrendben szerepelnek az említettek, ahogy azt sorolják.) A képen olvasható a cím: Az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága tetemre hív!

Hát… itt már komoly gondok vannak! Az említettek ugyanis azt sugallják, több neves kutatóból áll a csapat, például T. Erdélyi Ilona professzorasszony is tag. Azonban szó sincs erről! Mint megtudtuk, T. Erdélyi Ilonát Fuksz Sándor valóban elhívta a bizottság alakuló ülésére, fel akarták kérni ugyanis annak elnöki posztjára. Ő el is ment, de amikor megtudta, mit akarnak Patrubányék, határozottan nemet mondott a felkérésre. Röviden: a neves irodalomtörténész, egyetemi tanár egy percig se volt a bizottság tagja, és nincs semmilyen kapcsolata az MVSZ-szel. Megdöbbentő továbbá, hogy az MVSZ kiadványának címlapján szerepelhet többek között a professzorasszony is, annak ellenére, hogy beleegyezését adta volna. Ezzel nemhogy a sajtótörvényt szegték meg, hanem az elemi udvariassági szabályokat is. Még arra se voltak képesek, hogy felemeljék a telefont és a beleegyezését kérjék? Vagy biztosak voltak az elutasításban, hiszen pontosan tudták, hogy nem tag? Kit akartak félrevezetni ezzel?

Talán jól jött volna nekik egy „nagy név”? Ahogy jól jött volna Varga Béla régészé is, aki tagja volt a barguzini expedíciónak? Csakhogy vele is ugyanez történt. Elment az alakuló ülésre „körülnézni”, elmondta, amit tud az ügyről… de nem volt és azóta se tagja az MVSZ bizottságának. Tőle se kérték a beleegyezését, hogy a fényképe címlapra kerüljön .

Bálint Béla tagja volt, de már vagy két éve kivált, így 2014-ben tagként szerepeltetni az említett címlapon szintén kérdéseket vethet fel. Akkor is, ha a kép alá azt írták, az az alakuló ülésen készült. Gábos Dezső idős ember, Erdélyben él – nem találni utalást, képet arra vonatkozóan, hogy aktívan részt venne a bizottság munkájában. A felvidéki Mihályi Molnár Lászlóval kapcsolatban is hasonló a helyzet. Az MVSZ bizottságának ezek szerint egyedüli aktív tagja Kiss Endre József okleveles református lelkipásztor, könyvtáros, újságíró. A bizottság elnöke Fuksz Sándor mérnök-üzletember, az MVSZ képviseletében pedig Patrubány Miklós – informatikus – nevével találkozhatunk.  Egyikük se antropológus, akik felülbírálhatnák a Barguzinban tevékenykedő antropológusok megállapításait.

Ennek a csoportnak a közelében rendre felbukkant, illetve felbukkan dr. Szabó Géza régész és Kardos Lajos – 1989-ben a Posta- és Hírközlési Minisztérium főosztályvezetője, rádiós szakember, Horn Gyula miniszterelnöksége idején államtitkár – is, akik a Morvai-csoporttal utaztak egykor Szibériába, de hogyan? 1989-ben mindketten anélkül, hogy hívták volna őket, „jelentkeztek” Ferihegyen az expedíció indulásánál – Kardos az utolsó pillanatban. Szabó Gézáról aztán később ki is derült, hogy az Akadémiának dolgozott (!) Sőt: felvetődött, hogy a barguzini sírban talált hajcsomó eltűnéséhez is köze volt – ahogy arról már tavaly beszámoltunk. Ezek és mások alapján az expedíció nem egy tagjában kérdések merültek fel céljaival kapcsolatban. Kardos Barguzinban mint amatőr rádiós tevékenykedett, de érdekes módon pont akkor romlott el az adója, amikor Kiszely be akarta mondani: megtaláltuk Petőfit! Miután az elmúlt években az expedíció nem egy tagjának az az érzése támadt, hogy mindketten az ügy ellen tevékenykedtek, közös beleegyezéssel távoztak a Morvai Bizottságból… majd az MVSZ környékén találkozhattunk velük újra. Tehát az a helyzet állt elő, hogy az Akadémiát rendre bíráló MVSZ-féle bizottság például Szabóval Gézával, az Akadémia egykori „küldöttével” ápolt jó viszonyt. Hm!

Úgy tűnik ugyanakkor, hogy az MVSZ számára a Megamorv-bizottság tagjai mintha lassan „persona non grata”-k lennének. Már a kezdet kezdetén, 2011 januárjában az MVSZ kizárta az együttműködésből Kiszely Istvánt, „akit több évtizedes besúgói ténykedése, és mindezt két évtizede tagadó hazudozása miatt erkölcsileg vállalhatatlannak” tartottak. Tehát azt zárták ki, aki többedmagával az egész feltárást, azonosítást végezte, aki nemzetközileg elismert, 35 éves rutinnal rendelkező szakember volt, akit több alkalommal is hívtak külföldre különféle csontvázak azonosításához. Aki szerette volna Petőfi Sándor csontjait hazahozni és méltó módon eltemetni. Akit folyamatos támadások értek, meghurcolták, szakmailag lejáratták … és aki nélkül most nem lenne Petőfi-ügy. Nem érdekelte Patrubányékat, hogy Kiszely szakmai hozzáértésének nincs köze a múltjához, illetve senki se kérdezte meg tőle, végül is hogyan is szervezték be. Halála előtt néhányunkkal megosztotta történetét, hogy három hónapig verték a Pusztaszeri úton, fenyegették, hogy a családját a GULAG-ra viszik… és még folytathatnánk, de hangsúlyozzuk, mindennek semmi köze szakmai hozzáértéséhez.

Úgy tűnik azonban, Patrubánynak nem mindig ugyanaz a reakciója az ügynökökkel kapcsolatban. A Leleplező című folyóirat, ahol Petőfi-összeállításuk megjelent, főszerkesztője Tőke Péter, akinek neve a korábban nyilvánosságra került állítólagos ügynöklistán szerepel. Igaz, Tőke Péter elmondta, ha valaki főszerkesztőként dolgozott a szocializmusban, természetes volt, hogy kapcsolatban állt a III-as főosztállyal, mert megfigyelték, kommunikáltak vele. Állítja, ő ügynök hazafi volt. Nem lelni annak nyomára, hogy az MVSZ vele is megszakított volna minden kapcsolatot.

Említeni kell továbbá, hogy Patrubány Miklós – életrajza szerint –1976-1978 között a bukaresti félvezető gyárban dolgozott, ami vélhetőleg az IPRS (Întreprinderea de pieseradioţi semiconductori). Ismert, hogy Ion Mihai Pacepa Ceauşescu idején kémfőnök volt Romániában, majd miután disszidált az Egyesült Államokba, megírta visszaemlékezéseit. A Vörös horizontok című magyarul megjelent könyvében foglalkozik az IPRS gyárral is. Leírja például Ceauşescu 1978-as látogatását, a diktátor néhány héttel korábban ért haza titkos moszkvai látogatásáról, ahol találkozott Brezsnyevvel és KGB főnökével, Andropovval. Felkerestek egy titkos „mikroelektronikai várost”, amely a „műszaki városok” titkos rendszerének része volt. Céljuk az volt, hogy új katonai technológiákat és fegyverrendszereket hozzanak létre a KGB és a kelet-európai testvérszervezeteik által lopott információkra alapozva. A KGB építette és tartotta fenn ezeket a gyárakat, és fizette a főként tudósokból és mérnökökből álló teljes lakosságot. Nos, a bukaresti IPRS a szovjet „mikroelektronika-város” román hasonmása volt, Ceauşescu pedig azért kereste fel a gyárat, hogy lássa az Egyesült Államokból csempészett katonai chipek gyártására szolgáló új berendezéseket. A gyárban a DIE (Direcţia de Informaţii Externe, román kémszolgálat) gondosan leszedett mindent, ami a származásukra utalt. Olvashatunk továbbá a katonai hírszerző szolgálat (DIA, Direcţia de Informaţiiale Armatei) által felszerelt kiállításról is, ami a legújabb műszaki újdonságokat és hardver technikát alkalmazta. A mikroelektronikát gyártó berendezést a DIE és a DIA szerezte, anélkül hogy a gyártók tudtak volna róla. A DIE Nyugat-Németországban, Ausztriában, Japánban látszatcégeket hoztak létre, ezeken keresztül végezték tevékenységüket – írja Pacepa. Az egykori kémfőnök szavai alapján erősen valószínűsíthető, hogy az IPRS a román titkosszolgálatok kiemelt jelentőségű helye lehetett, ahogy feltételezhető az is, csak azok lehettek a gyár dolgozói, akiket a román titkosszolgálatok megbízhatónak tartottak…

 

(Folytatjuk)

 

Bunyevácz Zsuzsa: Újra a Petőfi-ügyről 4. rész

 

A MVSZ tehát az elmúlt négy évben semmi olyan új információval nem szolgált, ami előmozdítaná az ügyet. De legalább a közös cél érdekében maximálisan együttműködnek a Morvai Petőfi Bizottság tagjaival és mindenben segítik őket? Ahogy a továbbiakban látni fogjuk, ma már erről szó sincs.

Pedig kezdetben még – ahogy Patrubány Morvaihoz 2014 júniusában írt nyílt levelében olvashatjuk – Morvai „egyedül az MVSZ-ben látta azt az erőt, amely Petőfi Sándor földi maradványainak ügyét dűlőre viheti”. Még fel is ajánlotta a birtokában lévő, Petőfi Sándor szibériai sorsával kapcsolatos valamennyi dokumentumot az MVSZ-nek – tudjuk meg Patrubánytól. (A Morvai Petőfi Bizottságból azonban erről többen nem tudnak, Kéri Edit szerint például Morvai erről egymagában nem is dönthetett volna, a jegyzőkönyvekben se szerepel, hogy felajánlották volna dokumentumaikat.) Aztán ez a helyzet 2014. április 26-ra egyértelműen megváltozott: A Morvai-féle bizottság gyűlésén kijelentették – ahogy egy évvel korábban is –nem akarnak együttműködni az MVSZ-szel. Nos, nyilván történnie kellett valaminek időközben.

Ahogy a tavalyi összeállításból is kiderült, az ügy szereplőit két fő csoportra lehetett, és tulajdonképpen lehet ma is osztani. Az egyik oldalon állnak azok, akik már az 1989-et megelőző évektől időt és fáradtságot nem kímélve kutattak, levéltáraztak, kiutaztak Barguzinba, feltárták a csontvázat, azonosították, harcoltak eredményeik elismeréséért,  próbálták méltó módon eltemetni költőnket stb. A másik fő csoport 2010. decemberi megalakulása óta nem tud felmutatni olyan eredményt, ami előmozdítaná az ügyet, de el akarják temetni Petőfit, anélkül hogy birtokukban lenne a barguzini csontváz.

Ez utóbbihoz, az MVSZ Petőfi Bizottságához tartoznak… hát a felsorolásnál igencsak bajban lehet az újságíró! Azt hihetnénk, hogy az ember egyszerűen rámegy az MVSZ honlapjára, és ott megkeresi a Petőfi Bizottságot, ahol nyilván ott sorakoznak azoknak a szakembereknek a nevei, akik „kitartó és szívós munkájának” eredményeként arra a megállapításra jutottak, hogy nincs szükség több vizsgálatra, „a munka befejeződött”, egyértelmű, Kiszelyék Petőfi maradványait tárták fel. De ez nem így van. Az MVSZ honlapján Petőfi Bizottságukról csak az egyes közleményeikben esik szó, nem derül ki, kik is a tagok. Pontosabban 2011 januárjában a megalakulásuk alkalmából ezt írták: „A bizottság tagjai:T. Erdélyi IlonaPhD, az MTA doktora, irodalomtudós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzor emeritusza, a Petőfi-kortárs Erdélyi János unokája, Bálint Béla, a sárospataki Farkas Ferenc Művészeti Iskola igazgatója,Gábos Dezső,fehéregyházi Petőfi Sándor Egyesület tiszteletbeli elnöke, az 1956-os ásatások egyik szemtanúja,Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója,Mihályi Molnár László, költő, történész, az MVSZ Elnökségének póttagja,Varga Béla, a barguzini sírfeltárás vezető régésze.”

2014 júliusában megjelent Honlevél című kiadványuk címlapjáról pedig megtudjuk, az az MVSZ Petőfi Bizottságának alakuló ülésén készült, valamint hogy T. Erdélyi Ilona, Patrubány Miklós, Fuksz Sándor, Varga Béla, Bálint Béla, Kiss Endre József szerepel rajta. (Az MVSZ-től már nem is vesszük hibának azt, hogy a képen nem olyan sorrendben szerepelnek az említettek, ahogy azt sorolják.) A képen olvasható a cím: Az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága tetemre hív!

Hát… itt már komoly gondok vannak! Az említettek ugyanis azt sugallják, több neves kutatóból áll a csapat, például T. Erdélyi Ilona professzorasszony is tag. Azonban szó sincs erről! Mint megtudtuk, T. Erdélyi Ilonát Fuksz Sándor valóban elhívta a bizottság alakuló ülésére, fel akarták kérni ugyanis annak elnöki posztjára. Ő el is ment, de amikor megtudta, mit akarnak Patrubányék, határozottan nemet mondott a felkérésre. Röviden: a neves irodalomtörténész, egyetemi tanár egy percig se volt a bizottság tagja, és nincs semmilyen kapcsolata az MVSZ-szel. Megdöbbentő továbbá, hogy az MVSZ kiadványának címlapján szerepelhet többek között a professzorasszony is, annak ellenére, hogy beleegyezését adta volna. Ezzel nemhogy a sajtótörvényt szegték meg, hanem az elemi udvariassági szabályokat is. Még arra se voltak képesek, hogy felemeljék a telefont és a beleegyezését kérjék? Vagy biztosak voltak az elutasításban, hiszen pontosan tudták, hogy nem tag? Kit akartak félrevezetni ezzel?

Talán jól jött volna nekik egy „nagy név”? Ahogy jól jött volna Varga Béla régészé is, aki tagja volt a barguzini expedíciónak? Csakhogy vele is ugyanez történt. Elment az alakuló ülésre „körülnézni”, elmondta, amit tud az ügyről… de nem volt és azóta se tagja az MVSZ bizottságának. Tőle se kérték a beleegyezését, hogy a fényképe címlapra kerüljön .

Bálint Béla tagja volt, de már vagy két éve kivált, így 2014-ben tagként szerepeltetni az említett címlapon szintén kérdéseket vethet fel. Akkor is, ha a kép alá azt írták, az az alakuló ülésen készült. Gábos Dezső idős ember, Erdélyben él – nem találni utalást, képet arra vonatkozóan, hogy aktívan részt venne a bizottság munkájában. A felvidéki Mihályi Molnár Lászlóval kapcsolatban is hasonló a helyzet. Az MVSZ bizottságának ezek szerint egyedüli aktív tagja Kiss Endre József okleveles református lelkipásztor, könyvtáros, újságíró. A bizottság elnöke Fuksz Sándor mérnök-üzletember, az MVSZ képviseletében pedig Patrubány Miklós – informatikus – nevével találkozhatunk.  Egyikük se antropológus, akik felülbírálhatnák a Barguzinban tevékenykedő antropológusok megállapításait.

 

Ennek a csoportnak a közelében rendre felbukkant, illetve felbukkan dr. Szabó Géza régész és Kardos Lajos – 1989-ben a Posta- és Hírközlési Minisztérium főosztályvezetője, rádiós szakember, Horn Gyula miniszterelnöksége idején államtitkár – is, akik a Morvai-csoporttal utaztak egykor Szibériába, de hogyan? 1989-ben mindketten anélkül, hogy hívták volna őket, „jelentkeztek” Ferihegyen az expedíció indulásánál – Kardos az utolsó pillanatban. Szabó Gézáról aztán később ki is derült, hogy az Akadémiának dolgozott (!) Sőt: felvetődött, hogy a barguzini sírban talált hajcsomó eltűnéséhez is köze volt – ahogy arról már tavaly beszámoltunk. Ezek és mások alapján az expedíció nem egy tagjában kérdések merültek fel céljaival kapcsolatban. Kardos Barguzinban mint amatőr rádiós tevékenykedett, de érdekes módon pont akkor romlott el az adója, amikor Kiszely be akarta mondani: megtaláltuk Petőfit! Miután az elmúlt években az expedíció nem egy tagjának az az érzése támadt, hogy mindketten az ügy ellen tevékenykedtek, közös beleegyezéssel távoztak a Morvai Bizottságból… majd az MVSZ környékén találkozhattunk velük újra. Tehát az a helyzet állt elő, hogy az Akadémiát rendre bíráló MVSZ-féle bizottság például Szabóval Gézával, az Akadémia egykori „küldöttével” ápolt jó viszonyt. Hm!

Úgy tűnik ugyanakkor, hogy az MVSZ számára a Megamorv-bizottság tagjai mintha lassan „persona non grata”-k lennének. Már a kezdet kezdetén, 2011 januárjában az MVSZ kizárta az együttműködésből Kiszely Istvánt, „akit több évtizedes besúgói ténykedése, és mindezt két évtizede tagadó hazudozása miatt erkölcsileg vállalhatatlannak” tartottak. Tehát azt zárták ki, aki többedmagával az egész feltárást, azonosítást végezte, aki nemzetközileg elismert, 35 éves rutinnal rendelkező szakember volt, akit több alkalommal is hívtak külföldre különféle csontvázak azonosításához. Aki szerette volna Petőfi Sándor csontjait hazahozni és méltó módon eltemetni. Akit folyamatos támadások értek, meghurcolták, szakmailag lejáratták … és aki nélkül most nem lenne Petőfi-ügy. Nem érdekelte Patrubányékat, hogy Kiszely szakmai hozzáértésének nincs köze a múltjához, illetve senki se kérdezte meg tőle, végül is hogyan is szervezték be. Halála előtt néhányunkkal megosztotta történetét, hogy három hónapig verték a Pusztaszeri úton, fenyegették, hogy a családját a GULAG-ra viszik… és még folytathatnánk, de hangsúlyozzuk, mindennek semmi köze szakmai hozzáértéséhez.

Úgy tűnik azonban, Patrubánynak nem mindig ugyanaz a reakciója az ügynökökkel kapcsolatban. A Leleplező című folyóirat, ahol Petőfi-összeállításuk megjelent, főszerkesztője Tőke Péter, akinek neve a korábban nyilvánosságra került állítólagos ügynöklistán szerepel. Igaz, Tőke Péter elmondta, ha valaki főszerkesztőként dolgozott a szocializmusban, természetes volt, hogy kapcsolatban állt a III-as főosztállyal, mert megfigyelték, kommunikáltak vele. Állítja, ő ügynök hazafi volt. Nem lelni annak nyomára, hogy az MVSZ vele is megszakított volna minden kapcsolatot.

Említeni kell továbbá, hogy Patrubány Miklós – életrajza szerint –1976-1978 között a bukaresti félvezető gyárban dolgozott, ami vélhetőleg az IPRS (Întreprinderea de pieseradioţi semiconductori). Ismert, hogy Ion Mihai Pacepa Ceauşescu idején kémfőnök volt Romániában, majd miután disszidált az Egyesült Államokba, megírta visszaemlékezéseit. A Vörös horizontok című magyarul megjelent könyvében foglalkozik az IPRS gyárral is. Leírja például Ceauşescu 1978-as látogatását, a diktátor néhány héttel korábban ért haza titkos moszkvai látogatásáról, ahol találkozott Brezsnyevvel és KGB főnökével, Andropovval. Felkerestek egy titkos „mikroelektronikai várost”, amely a „műszaki városok” titkos rendszerének része volt. Céljuk az volt, hogy új katonai technológiákat és fegyverrendszereket hozzanak létre a KGB és a kelet-európai testvérszervezeteik által lopott információkra alapozva. A KGB építette és tartotta fenn ezeket a gyárakat, és fizette a főként tudósokból és mérnökökből álló teljes lakosságot. Nos, a bukaresti IPRS a szovjet „mikroelektronika-város” román hasonmása volt, Ceauşescu pedig azért kereste fel a gyárat, hogy lássa az Egyesült Államokból csempészett katonai chipek gyártására szolgáló új berendezéseket. A gyárban a DIE (Direcţia de Informaţii Externe, román kémszolgálat) gondosan leszedett mindent, ami a származásukra utalt. Olvashatunk továbbá a katonai hírszerző szolgálat (DIA, Direcţia de Informaţiiale Armatei) által felszerelt kiállításról is, ami a legújabb műszaki újdonságokat és hardver technikát alkalmazta. A mikroelektronikát gyártó berendezést a DIE és a DIA szerezte, anélkül hogy a gyártók tudtak volna róla. A DIE Nyugat-Németországban, Ausztriában, Japánban látszatcégeket hoztak létre, ezeken keresztül végezték tevékenységüket – írja Pacepa. Az egykori kémfőnök szavai alapján erősen valószínűsíthető, hogy az IPRS a román titkosszolgálatok kiemelt jelentőségű helye lehetett, ahogy feltételezhető az is, csak azok lehettek a gyár dolgozói, akiket a román titkosszolgálatok megbízhatónak tartottak…

 

(Folytatjuk)

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://bunyevacz-zsuzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr826541427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

IXI 2015.11.02. 23:19:48

MVSZ......valami......., hát nem tudom!!!

IXI 2015.11.02. 23:21:35

----Morvait csodálom, igen.