Folytassuk az MVSZ és Morvaiék együttműködésével, és térjünk vissza Kiszelyre, akit az MVSZ nemcsak kizárt az együttműködők köréből, hanem ráadásul írásaikban úgy állítják be, mintha miatta jutott volna holtpontra az ügy.
Az MVSZ egyik sajtóanyaga szerint Kiszely egyszer az első Orbán-kormány idején a miniszterelnökkel, Orbán Viktorral vacsorázott „és kérte Petőfi Sándor méltó eltemetését a Haza földjében. Kiszely akkori elmondása szerint a miniszterelnök igent mondott rá, ám a temetésből végül mégsem lett semmi, mert ő, Kiszely István nem járult hozzá, látván, hogy a miniszterelnök választási kampánytémává kívánja tenni Petőfi Sándor hamvainak magyarországi eltemetését…” Erről a beszélgetésről se Kiszely özvegye, se az expedíció tagjai nem tudnak, de ettől persze elvileg még megtörténhetett. Igaz viszont, hogy Kiszely nem akarta Petőfi-ügyét semmiféle politikai csatározás alanyává tenni. Ami aligha vethető a szemére…
Kiszely lejáratására utalnak a Leleplező című folyóirat júniusi számában megjelenteknek: Grespik László leírja, hogy mint a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője, 2001. március 14-én megadta az engedélyt Hrúz Mária sírjának felbontására, de Kiszelyék ezt mégsem tették meg. Patrubány erre felteszi a kérdést: „…lehet, hogy azok, akik feltárták hamvait, ők sem akarnák eltemetni?” (Talán a magyar nyelv szabályainak jobban megfelelt volna, ha így fogalmaz: azok, akik feltárták hamvait, se akarnák eltemetni?) Nos, az MVSZ elnöke csak azt felejti el megemlíteni, hogy egy nappal korábban, március 13-án ideiglenes sírbontási tilalmat rendeltek el a Fiumei úti sírkertben (!), tehát Kiszelyék Grespik engedélye ellenére se bonthatták fel Hrúz Mária sírját – ahogy egyébként Borzák Tibor az MVSZ-székházban is bemutatott könyvében is olvashatjuk. Patrubány akár tudhatná is, mi áll a náluk bemutatott – és többek szerint Fuksz Sándor által anyagilag is támogatott – könyvben…
Mindezek ismeretében érthető, hogy a 2012-ben elhunyt Kiszely István özvegye semmilyen kapcsolatot nem kíván fenntartani Patrubányékkal. Az érdekes azonban az, hogy mégis rendre megkeresik őt az MVSZ-től, nem egyszer – legalábbis úgy tűnik - mondvacsinált indokkal. Többször a koponyát kérték tőle „új vizsgálat” elvégzésére. Volt, aki azzal kereste, hogy felesége halála után nagyobb mennyiségű C-vitaminja maradt, amit odaadna neki(!), vagy hogy egy levelet adna át valakitől (Postán, e-mailben vajon miért nem lehetne elküldeni?).
Miután nem igazán életszerűek ezek az okok, többekben felmerült, talán valójában azt szeretnék megtudni, hol rejtik a csontvázat? És azt hiszik, Kiszely özvegye tudja?
És hogyan viszonyul az MVSZ Kéri Edithez, a Morvai-féle expedíció egyik központi alakjához? Az MVSZ Petőfi Bizottságának koordinátora, Fuksz Sándor vele tart közelebbi kapcsolatot, vagy inkább Szabó Gézával, az Akadémia küldöttével, annak az Akadémiának a küldöttével, amelyről Fuksz Sándor már elég sok rosszat elmondott? Nos, úgy tűnik, inkább Szabó Géza volt a „kedvenc”: Kéri Editet, az idős hölgyet, aki élete jelentős részét különféle kutatásoknak szentelte, az MVSZ tavaly februári Petőfi-vitanapján Fuksz Sándor lökdöste, kicsavarta kezéből a magnetofonját, kilökte a teremből – ahogy ez a Kéri Edit által készített magnófelvételből is kiderül. És hogy mi volt az inzultus előzménye? Az, hogy a vitanapon, Szabó előadása után Kéri Edit megkérdőjelezte Szabó hitelességét.
Egyébként azzal a Kéri Edittel bánt így, aki az eset után közel egy évvel is még új bizonyítékokat tárt fel. Az egyik, amelyhez Kéri komoly munkával hozzájutott, Haynau 1849. július 1-i katonai proklamációja és parancsa a hadbíróságok felé, amely bizonyítékát adja annak, hogy a szabadságharc leverése után deportálhattak hadifoglyokat Oroszországba. A másikra pedig Kóka Rozália néprajztudós gyűjtésében bukkant. (Lőrincz Imre: A bukovinai Istensegítstől a völgységi Majosig, Magvető, Budapest 1986.) Kevesen tudják, hogy a XVIII. században Mária Terézia elől menekülő 15 ezer székely öt falút alapított Bukovinában, Csernovici alatt. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után pedig Lüders orosz tábornok és társai a magyar hadifoglyokat a Kárpátok keleti, külső karéjában, egészen fel Bukovinába, Csernovicibe vitték, amely az idősek elbeszélése szerint „nagy szibériai gyűjtőtábor„volt. Lőrincz Imre a könyv 78. oldalán írja, hogy nagyapja sokat mesélt neki a 48-as háborúról, amikor még Bukovinában laktak. A háború után a kozákok rabszíjra fűzték a magyar katonákat, és úgy kísérték Szibériába. Az öt falú egyikében – amely az Istensegíts nevet viseli – is áthaladtak és megpihentek. Az ott élő magyarok megvendégelték őket – a kozákok engedték mindezt, hiszen nem értettek se magyarul, se románul, és nem tudták, hogy a magyar hadifoglyok és a falú lakói magyarul beszélnek egymással, azt hihették, románul.
Nem hagyható említés nélkül Borzák Tibor könyve sem. Ő a Morvai-féle bizottság tagja, összegyűjtötte, leírta a Petőfi-ügy történéseit, amit még kéziratban Kéri Edit látott és ellenőrzött. A könyv kiadását – többek állítása szerint – Fuksz Sándor anyagilag támogatta. A kinyomtatott könyvben olyan részletek is szerepelnek, amelyeket Kéri Edit nem látott, tehát utólag, nem tudni, kinek a javaslatára kerültek bele. Ilyen például, hogy „Morvai Ferencnek már a szibériai expedíció előtt is voltak ügyei az adóhatósággal. Üzleti vállalkozásai több hullámvölgyet is megéltek” – ami arra utal, hogy valakik Morvaiékat rossz színben szeretnék feltüntetni. A könyv így fejeződik be: „Mára az eredeti felállású expedíciós csapat szétszéledt, többen meghaltak, illetve a Megamorv Petőfi Bizottság tagja közül többen megszakították vele a kapcsolatot. A Petőfi-ügy zsákutcába került, ahonnan nehéz kijutni”. Mindez azt sugallja, rájuk már nem lehet többé számítani… valaki másra, talán az MVSZ-re van szükség? Ez azonban nem igaz, a Megamorv bizottsága él és mozog, csak nem akar együttműködni az MVSZ-szel. És egyébként honnan tudják Patrubányék, éppen min dolgoznak Morvaiék a háttérben? Honnan tudják, hogy nem éppen egy nagy bejelentés előtt állnak?
Ezenkívül nem egy furcsaságra is bukkanunk: Ahogy az előzőekben szót ejtettünk róla, A. V. Tyivanyenko Ulan Ude-i kutató 1989-ben együtt dolgozott a Morvai-féle expedíció tagjaival, és szerinte is Petőfi maradványait találták meg annak idején. Nos, ő Fuksz Sándor meghívására 2014 márciusában hazánkba érkezett. Hangsúlyozzuk, nem Morvaiék, hanem az MVSZ hívta meg. Azt hihetnénk, hogy az MVSZ úgy szervezte meg Tyivanyenko előadókörútját, hogy azok, akik már 1989-től ismerték és együtt kutattak, két hetet töltöttek együtt a barguzini ásatáskor, jó viszonyban voltak vele, találkozhassanak egykori kutatótársukkal. De erről szó sem volt! A több városban is tartott előadásairól rendre nem értesítették a közelben lakó Morvai-bizottsághoz tartozó tagokat! Így volt ez például Nyíregyházán, nem értesítették a közelben lakó Varga Bélát, ahogy Egerben Zahemszky Lászlót vagy Csank Csabát se.
További kérdések merülhetnek fel bennünk Tyivanyenko névjegyét látva. A drága, merített papíron csupán a neve és tudományos fokozatai állnak, illetve egy telefonszám: 8-9021-68-xx-xx. A cirill betűkkel írt nevében azonban 8 betűhiba van! Tyivanyenko ne tudná leírni a saját nevét? Vagy esetleg egy hazai nyomdában készült a névjegy, ahol nehezebben vették észre a cirill betűk hibáit? És miért nincs rajta se e-mail, se lakcím, se munkahely vagy bármi elérhetőség a telefonszámon kívül? Egy tudós ember ne akarná, hogy azok, akikkel annak idején együtt kutatta Petőfit, se egy levelet, se e-mailt ne tudjanak küldeni neki? Mindezek alapján azt kell feltételeznünk, talán valaki olyan nyomtathatta – hazánkban? – a névjegyet, aki nem akarta, hogy mások is találkozzanak vele.(Mindezek ellenére azonban Kéri Edit majdnem hogy titokban, de találkozott, és tisztázott vele néhány kérdést. Levelezik vele és telefonkapcsolatot is tart régi barátjával, hisz ketten kutatták ki a legtöbb „titkot” Petőfivel kapcsolatban.)
A fentiek ismeretében láthatjuk, békés együttműködésről szó sincs, sőt, mára Morvaiék hallani se akarnak a Patrubányékkal való együttműködésről. Mára oda jutott az ügy, hogy Patrubányék Morvaiékat vádolják azzal, hogy fékezik az ügy megoldását, ahogy az MVSZ-elnök Morvaihoz írt nyílt leveléből kiderül: „… amennyiben nem hajlandó Petőfi Sándor ügyében a nemzeti kegyeletadás érdekében való hatékony együttműködésre, legalább ne fékezze ezt a folyamatot. Önöknek el kell számolniuk a szent hamvak minden egyes porcikájával!” – olvashatjuk. (Egyébként a hamvaknak is van porcikájuk? Nem inkább a csontoknak?)
De még mindezek ellenére is örülhetnénk az MVSZ kezdeményezésének, ha ennek eredményeképpen az ügy jobban bekerült volna a köztudatba. Ez némiképpen meg is történt, azonban úgy tűnik, inkább zavart okozott. De hát hogyne okozna zavart az, ha például valaki huszonöt évvel a barguzini expedíció után azt olvassa: fel kell kutatni és haza kell hozni Petőfi hamvait, amikor már vélhetőleg felkutatták és elhozták Szibériából?!
(Folytatjuk)
