Petőfi Sándor kontra Magyar Tudományos Akadémia – avagy kinek hihetünk?
3. rész
Az Akadémia Petőfi-ügyhöz való viszonyát jól jelzi a következő is. Az Egyesült Államokban a csontvázat több szakember is megvizsgálta külső alakzata alapján. A vizsgálat eredménye: férfi. A csontvázat az ismert sok jellegzetesség alapján Petőfiének vélték. (Érdekes módon azt is megállapították, hogy a kiálló szemfog időközben kisebb lett és ragasztó nyomait is ki mutatták, amiről azt feltételezték, hogy Moszkvában kerülhetett oda.) A biztos azonosítás érdekében 1991. november 23-án az amerikai kutatók levelet írtak a Budapesti Főpolgármesteri Hivatalnak, abból a célból, hogy engedélyezzenek Petőfi édesanyja csontjából egy darabka mintát venni. Azzal a módszerrel, amely alapján a vizsgálatot el akarták végezni, azonosították az Egyesült Államok talán legkiemelkedőbb elnökének, Ábrahám Lincolnak a maradványait is, úgy, hogy felbontották édesanyja sírját és mintát vettek a csontjából. Kérvények, beadványok, Demszky Gáborral és a Belügyminisztériummal történő pereskedések hosszú sora után „kegyeleti okból” elutasították, hogy Petőfi édesanyja, Hrúz Mária maradványaiból mintát vegyenek. Pedig az Egyesült Államokban nem zavart senkit, hogy elnökük édesanyjának sírját „meggyalázták.” Ezek szerint semmilyen régészeti kutatást sem lehetne sírokon végezni, mert az mind kegyeletsértés lenne! Érdekes az is, hogy hazánkban a Kegyeleti Bizottságot az egyáltalán nem zavarta, hogy annak idején milyen állapotban volt Hrúz Mária sírja! De ami még furcsább: egy ilyen vizsgálat feketén-fehéren megállapította volna, hogy Petőfié a maradvány, vagy nem. Minden további vita feleslegessé vált volna… és a lényeg: tudományos kérdést nyilvánvalóan tudományos vizsgálat alapján lehet eldönteni. És mégse érdekelt egyetlen magyar tudóst se tudományos szempontból az ügy? A Tudományos Akadémián senkinek se támadt föl a tudományos kíváncsisága? A csontvázat feltárók pedig nyíltan vállalták volna a vizsgálat eredményét, akkor is, ha az számukra negatív lett volna.
1991. december 9-én Kiszely István és Morvai Ferenc négy amerikai, egy svájci és két burját tudós részvételével konferenciát tartott az Agro Hotelban. Érdekes módon az MTA tudósai közül senkit sem érdekelt, hogy amerikai kollégáik milyen eredményre jutottak az egyik legnagyobb magyar költő esetleges maradványaival kapcsolatban! És újra: egy tudósban semmi tudományos kíváncsiság nem leledzik? De sem az MTI-től, sem a Főpolgármesteri Hivataltól nem érdeklődött senki …Viszont aznap délben a rádióban Kosáry Domokos nyilatkozott: nem ismerik és nem bíznak az amerikaiak azonosítási módszerében. A laikus okkal kérdezheti: és ha ez így van, akkor a magyar tudósok vajon nem azért kapják a fizetésüket, hogy mindent megtegyenek egy-egy tudományos kérdés megoldása érdekében? Ezért nem kellett volna a hazánkba fáradó amerikai, svájci, szovjet kollégáikkal egy asztalhoz ülni és megvitatni kételyeiket?
És ha ez még nem lett volna elég, Kosáry Domokos azt is elmondta, Szibériába nem juthatott ki magyar fogoly 1849-ben. Nos, az a furcsa eset állt elő, hogy Kéri Edit amatőr kutató többet tudott meg erről a kérdésről, mint a Magyar Tudományos Akadémia történész elnöke. Kéri Edit Tjivanyenko munkája alapján azt is kiderítette, hogy Sz. V. Makszimov, az egyik legnagyobb Szibéria kutató, a Szibéria és a kényszermunka című könyvében (II. kötet 376. o.) azt írja, hogy a „Bajkálon túl (az 1848-as év körül) magyar és más külföldi száműzötteket foglalkoztattak…”. Miután megszerezte a könyv e részének Moszkvában készített fénymásolatát, bebizonyosodott az a számtalan legenda, hogy 1849-ben a hadifoglyokat az oroszok nem adták át teljes létszámban az osztrákoknak, hanem egy részüket elhurcolták. (Lüderosz orosz tábornok 1849. augusztus elsejei jelentése szerint kétezer magyar hadifogollyal indult el.)
Mindeközben a burját miniszterelnök-helyettes, Nyikolaj Krjucskov elment Jelcinhez, és felfedte neki a korábbi moszkvai csontvizsgálat feltételezett hátterét, „egy Láthatatlan kéz” beavatkozását. A feltételezést meglehetősen igazolja az, hogy 1992. augusztus 4-én távirat érkezett Morvainak, amiből kiderült, hogy Jelcin megbízást adott az Orosz Tudományos Akadémia elnökének, hogy újból vizsgálják meg a maradványokat. Magyarul: semmisnek tekintették a korábbi vizsgálatokat, ahol igyekeztek nővé varázsolni. De ekkor a csontváz már az Egyesült Államokban volt.
Majd 1994-ben és 1996-ban is szovjet tudósok, az állítólag a Barguzinban feltárt csontvázból mintát küldtek Washingtonba. Azok, akik érdekes módon korábban férfinek találták tulajdonosát. Az eredmény: nő. Kiszely és Morvai is kaptak egy rövid leírást erről, de az állt rajta a lelet nevével kapcsolatban: No name – nincs neve. Noha volt, megtalálása pillanatától kezdve: Barguzin, 1989. VII. 17. V-ös árok, 7-es sírlelet. (Okkal kérdezhetjük ezek után, vajon mi a bizonyíték arra, hogy nem egy számunkra ismeretlen női csontvázból vettek mintát?)
Kiszely és Morvai 2oo1. áprilisában Londonban vizsgálat végzése céljából csontmintát adtak Mark G. Thomas professzornak. Az eredmény: férfi. Az MTA viszont kijelentette, „minden vizsgálat szerint nő”. És ismét: mennyire tudományos az a vélemény, hogy „minden vizsgálat szerint nő”, ha tudjuk, hogy több szakember többször is azt állapította meg, hogy férfi? És vajon hogyan hihetünk azoknak, akik azt állítják, hogy nő, ha a Népszabadság 2001. április 17-i számában megjelenhetett a feltárásban részt vett Latimer nyilatkozata:” Nekem már a temetőben gyanús volt, hogy ez női csontváz.” Latimer -_állítása szerint - soha nem beszélt a Népszabadság tudósítójával! Mélységesen felháborodott, hogy azt feltételezik róla, nem tud megkülönböztetni egy férfi és egy női csontvázat!
De még inkább képet nyerhetünk az MTA „tudományosságáról”, ha megtudjuk, hogy Kéri Edit 2002-ben meghozatta a bécsi Állami Levéltárból a bécsi Minisztertanács ülésének 1849. május 14-i és június 3-i jegyzőkönyvét, amelyeket addig senki sem publikált magyarul. A májusi ülés ide vonatkozó 7. pontjának lényege, hogy Bach igazságügyi miniszter előadja az elfogott magyar foglyokra vonatkozó büntetéseket: halál, külföldre deportálás, vagyonelkobzás stb. És ami számunkra a fontos: mivel félti a börtönöket a túlzsúfoltságtól, javasolja , „egy távoli, Európán kívüli országba való deportálásukat, ahonnan nagyon nehéz lenne visszajönniük”. Ez lenne szerinte az egyetlen hathatós eszköz. Schwarzenberg miniszterelnök tovább megy: „megnyugvást csakis az Észak-Ázsiába, Szibériába, Kamcsatkába való deportálásuk mellett lehetne találni.” Majd a június 3-i ülés: „A deportálási büntetéssel kapcsolatban Őfelsége kegyeskedett rámutatni annak a szükségességére, hogy meg kell keresni az erre alkalmas területet.” Nos, minderre vajon egy amatőr kutatónak, vagy az adófizetőkből fizetett történészeinknek kellett volna rábukkanniuk? (Van kivétel: Gergely András, a kor elismert kutatója, történészprofesszor, telefonbeszélgetésben elismerte, az új bizonyíték ismeretében elképzelhetőnek tartja, hogy vittek foglyokat, ugyan Petőfire magára nincs bizonyíték. Megígérte továbbá Kéri Editnek, hogy az Akadémián aláírt kijelentését, miszerint az oroszok nem vittek senkit Szibériába.)
Közben újabb bizonyítékra derült fény, két versre! Ezeket Gurevics gyűjtötte. Amikor 1928-ban egy Konyevin nevű barguzini öreg, hallva, hogy gyűjtik a régi népdalokat és verseket, bevitt hozzá két régi alkotást, amelyeket szerinte egy „Zander” nevű külföldi száműzött írt, aki valamikor „Transzvánban” harcolt, és Barguzinba száműzték, és ott is halt meg. Mindkettőt közölte a Bajkál című burját folyóirat. Szuromi Lajos, korábban a debreceni Kossuth Lajos Egyetem docense, az irodalomtudományok kandidátusa, Petőfi kutató, 1989 szeptemberétől sokat foglalkozott velük. A következőket állapította meg: A két orosz nyelvű vers csupán verselési technikája által is közvetlenül Petőfi saját alkotásának minősíthető. Továbbá a szerzőnek ismernie kellett a „Véres napokról álmodom” című Petőfi verset, mert ritmusa 4-es és 4 és feles jambikus sorok , és magyarul ez az egyetlen ilyen ritmusú verse. (Ezt egyébként Kéri Edit már egy évvel korábban felfedezte, ahogy arról a Népszava is beszámolt. Hosszú skandálás után felismerte, hogy a Véres napokról álmodom című magyar nyelvű, és az orosz nyelvű Moi mecsti (Az álmaim nem teljesültek) című versek szerzőinek azonosnak kell lennie.) Azt, hogy a két orosz nyelvű verset Petőfinek kellett írni, később az orosz szakemberek is megerősítették…!
