Ahogy arról a bevezetőben is szót ejtettünk, minden olyan kezdeményezés üdvözölendő, amely a Petőfi-ügy megoldásához vezet. Természetesen bárki alakíthat Petőfi Bizottságot, kutathatja költőnk életét és halálát, hangoztathatja eltemetésének szükségességét… célszerű azonban az alapján megítélni őket, hogy használnak vagy ártanak az ügynek.
A Morvai-expedíció tagjainak visszaemlékezéséből tudjuk, amikor Kiszelyt Morvaiék felkérték és elindultak Barguzinba, Kiszely maga se hitte, hogy Petőfire bukkannak. Azonban már helyszínen elvégzett vizsgálatok alapján – amelyeket Kiszely, az amerikai, illetve az orosz szakemberek végeztek – egyértelműen kiderült, háromszázmillió az egyhez, hogy Petőfi maradványaira bukkantak. E megállapítást a csontváz több mint húsz olyan testi jegye alapján tették, amelyek egyeztek a Petőfiről korábban összegyűjtött adatokkal – ahogy arról többször beszámoltunk.
Ezt a megállapítást tehát szakemberek, antropológusok tették. Mint közismert, az antropológia a természettudományok közé tartozik. E tudományág – ellentétben például a történelem- vagy az irodalomtudománnyal – objektív méréseken alapul, nem lehet az eredményeket így is meg úgy is magyarázni. Mindebből következik az is, hogy az antropológusok megállapításait csak egy másik tudományos vizsgálat – például DNS-vizsgálat – tudná alátámasztani vagy cáfolni. Ennyi. Mondhatnak bármit a történészek, például hogy nem vittek az oroszok a szabadságharc leverése után hadifoglyokat Szibériába, ha Petőfi és édesanyja maradványainak DNS-vizsgálata alapján kiderülne, hogy költőnk maradványait tárták fel Barguzinban. Az, hogy hazánkban e tudományos kérdésből politikait csináltak, más lapra tartozik, és nem e cikk témái közé. (Más országokban egy ehhez hasonló esetet tudományos kérdésként kezelnek, és nem vitáznak rajta évtizedekig. Az Egyesült Államokban például minden fölfordulás nélkül lehetett Abraham Lincoln maradványait azonosítani úgy, hogy felbontották édesanyja sírját és mintát vettek a csontjából.)
Az MVSZ Petőfi Bizottságát olyan szempontból kell tehát megítélni, hogy tevékenysége elősegítette-e vagy inkább gátolta azt, hogy végre tudományos vizsgálat tegyen pontot az ügy végére. Ha tehát nekik is vannak antropológusaik – mondjuk négy, mint Morvaiéknak –, akik megvizsgálták a csontvázat, akkor természetesen tudományos szempontból figyelembe kell venni az ő véleményüket is. Ha nincsenek, akkor tudományos szempontból abszolút irreleváns, hogy mit állítanak.
Nos, nincsenek antropológusaik, az MVSZ Petőfi Bizottságának aktív tagjai között informatikus, mérnök és egy könyvtáros található… és ha lennének is, akkor se láthatták a csontvázat, mert a bizottság megalakulása előtt vagy nyolc évvel, 2002-ben külföldön elrejtették. A kérdést tehát úgy kell feltennünk, hogy előreviszi-e az ügy megoldását, hogy az antropológiát, genetikát stb. csak hírből ismerők kijelentik: „a bizonyítás befejeződött, teljes egyértelműséggel el lehet mondani, hogy Barguzinban Petőfi Sándor hamvai kerültek elő”. A válasz csak az lehet, hogy nem. És mi alapján állították ezt? Ahogy arról szó esett: a barguzini koponya másolatát (!) rávetítették az ismert Petőfi dagerrotípiára, és egyezést tapasztaltak.
Nos, a szakemberek szerint egyrészt e vizsgálat korántsem ad egyértelmű bizonyítékot, de laikusként is erre a megállapításra juthatunk, hiszen az azonos méretű koponya mellett a testalkatban, hajszínben vagy például szemszínben még bőven lehetnek különbségek. Másrészt pedig e módszer egyáltalán nem pótolja a DNS-vizsgálatot. Patrubányék tehát egy olyan tudományos kérdésben mondanak véleményt, amihez nem értenek. Ez egy valamire kétségtelenül jó: arra, hogy az MTA ne vegye komolyan őket, és velük együtt a többi Petőfi-kutatót se. Mert miért állnának szóba az Akadémia antropológusai, genetikusai stb. az MVSZ bizottságának mérnökével vagy könyvtárosával antropológiai kérdésekben? Hogyan vehetnék komolyan őket, ha ilyeneket írnak: „Nincs kétség és nincs további vizsgálatokra szükség!”
Vagy: „Teljesen fölösleges arra várni, hogy majd valaha megtörténik e hamvak összehasonlítása édesanyja földi maradványaival…” Okkal mondhatja az Akadémia: „Hát, igen, ennyit tudtok ti felmutatni!” Komolyan gondolja az MVSZ, hogy például a Leleplezőben megjelent minden tudományosságot nélkülöző dilettáns összeállításuk hatására az Akadémia elvégezteti a DNS-vizsgálatot? Tudományos érveik, bizonyítékaik hiányát jelezheti többek között az is, hogy Kiszely Istvánt egyre intenzívebben „ügynöközik”. (Nem tudva, hogy talán sok máshoz hasonlóan pontosan az általa írt „lightos” jelentésekkel védte családját.) És vajon miért vinné előbbre a DNS-vizsgálat elvégzésének ügyét az, hogy rendre „ügynöközik” azt a szakembert, aki antropológiai szempontból egyértelműen azonosította Petőfit? Nem inkább árt ez is?
Röviden, az MVSZ tevékenységével nem hogy nem vitte előbbre, hanem tulajdonképpen lejáratta az ügyet. Akkor hol is állnak tulajdonképpen? Mi a valódi céljuk? Ezenkívül nem kerülhetjük meg azt a kérdést sem, hogy illetékesek-e a világ magyarsága nevében fellépni. Egyrészt nem tudni, hogy a Magyarok Világszövetségének erdélyi elnöke felvette volna a magyar állampolgárságot. Ha igen, az minden bizonnyal sajtóhír lett volna. De nem volt az. Ugyanígy nem tudni az MVSZ Petőfi Bizottságának vezetőjéről, a felvidéki Fuksz Sándorról, hogy felvette-e a magyar állampolgárságot. Bizonyára sajtóhír lett volna. De nem volt. Ahogy az is hír lett volna, ha ezért elvesztette volna a szlovákot. De nem volt. Lehet, hogy egy román és egy szlovák állampolgár akarja eltemetni Petőfit? Másrészt az elmúlt évek híranyagában az MVSZ-ből történő tömeges kizárásokról, az elnökválasztással kapcsolatos perekről olvashatunk, amelyek alapján egységről még a Világszövetségen belül is nehéz beszélni. Hogyan akarnak így a világ magyarsága nevében fellépni?
Az MVSZ évekig hangoztatta Petőfi újratemetésének szükségességét – anélkül, hogy tudnák hol a csontváz. Mára ez „figyelemfelkeltő, emlékező megmozdulássá” szelídült. Természetesen mindenfajta figyelemfelkeltésnek örülhetünk, ennek is. De egy megemlékezés megszervezéséhez vajon miért kellett plagizálni, vagy azt hazudni például, hogy a neves professzorasszony tagja az MVSZ Petőfi Bizottságának? Vagy miért kellett Morvaiékat megvádolni azzal, hogy ők nem akarnak pontot tenni az ügy végére? Kéri Edit kezéből kicsavarni a mikrofont egy rendezvényen, hogy ne mondhassa el véleményét Kardos Lajosról? Miért kellett „új eredményekről”, „kidőlt MTA-pillérről” szólni, ha ezek valóságalapja erősen megkérdőjelezhető? És legfőképpen: Ehhez az MVSZ miért a Morvai Petőfi Bizottság azon tagjaival ápol jó viszonyt, akiknek céljaival kapcsolatban Morvaiéknak kétségeik merültek fel? Sőt, az expedíció nem egy tagja kifejezett ártó szándékukról, tevékenységükről tett említést. Miért van az, hogy Patrubányék hitelesebbnek tartják azt a Szabó Gézát, akit az Akadémia küldött Barguzinba, mint mondjuk Kiszelyt, a hatalmas rutinnal rendelkező antropológust?
Mindezek ismeretében még inkább jó lenni tudni: Mi a céljuk? Talán abban bíztak, hogy a csontváz előkerül a rejtekhelyről… majd esetleg eltűnik, aztán már többé semmit se lehet bizonyítani? De ez kinek az érdeke lenne?
Vagy lejáratni az egész ügyet? Zavart okozni? Valami olyasmi történik, amiről a felvidéki Bósza János írt 2008-ban. Bósza két éven át küzdött a felvidéki magyarság önrendelkezéséért. Nevét, idejét, saját anyagi lehetőségeit áldozta fel az ügyért. Ha kellett az utcán, ha kellett, a médiában küzdött, meghurcolásokban volt része… akkor se Fuksz Sándor, se Patrubány Miklós nem állt melléje. Majd megjelent Fuksz Sándor, akiről így ír Bósza: „Miért csak olyan képviseli a felvidéki magyarságot, aki egyértelműen eddig semmit sem tett Felvidék önrendelkezéséért, azon kívül, hogy Patrubány szócsöve lett Felvidéken? Aki Patrubánynak nem szimpatikus és nem kénye-kedve szerint cselekszik, az már nem is magyar. Fuksznak nincs konkrét elképzelése (legalábbis szóban nem hangoztatta és írásban nem publikálta), hogyan lehet az önrendelkezést kikövetelni, hacsak nem azért hívták meg, mert Patrubány talpnyalója… Mit is akar Fuszk úr? Az önrendelkezés már 2007 júliusában meg lett hirdetve, lopja mások ötletét, de ez még megbocsátható bűn lenne, mert az önrendelkezésről mindenki beszélhet, de az már nem tolerálható inkorrekt tevékenység, hogy tudatosan kizárásos alapon teszi, azokat igyekszik kizárni és lejáratni elvbarátai segítségével, akik már az önrendelkezésért küzdenek. Ahelyett, hogy segítene és csatlakozna, inkább rombol sunyi látszatakarattal.” Bósza itt következő mondatában az „önrendelkezés” szót kicseréltem a „Petőfi-ügyre”. Íme:
„Vagyis ez a történet nem a Petőfi-ügyről szól, hanem a Kárpát-medencei magyarság becsapásáról… a világ magyarságának félrevezetéséről.”
Úgy tűnik azonban, az 1989-es barguzini expedíció tagjai vagy özvegyeik – de mások is – mindent megtesznek azért, hogy az igazság végre kiderüljön… Az igazság, amelyhez semmiképpen se hazugságokon keresztül vezet az út.
