Petőfi Sándor kontra Magyar Tudományos Akadémia – avagy kinek hihetünk?
2. rész
Miután a barguzini expedíció antropológusai a 24 azonos jel alapján arra a megállapításra jutottak, hogy 300 millió:1 a valószínűsége annak, hogy az 1989-ben Barguzinban fellelt csontváz Petőfi Sándoré, úgy tűnt, mintha egy „Láthatatlan kéz” irányította volna a további eseményeket annak érdekében, nehogy kiderüljön, nagy költőnk maradványaira bukkantak. De vajon mennyire tudományos ez a „Kéz”?
Petőfi feltételezett csontvázának meglelése után szinte krimiszerűen folytak az események. Az ásatást végzők elmondása szerint a feltárt sírban hajcsomóra is bukkantak. Bruce Latimer vette észre a sírban a koponya alján, egy tenyérnyi bőrön, amely szerinte „fekete, és egy kicsit őszes volt”. Le is fotózták – és ennek a továbbiakban még kiemelt jelentősége lesz. A hajtincset az expedícióhoz az utolsó pillanatban csatlakozó ifjú Szabó Géza régész tette el – állították többen. Tény, a hajtincset azóta nem látta senki! Szabó később az expedíció tagjainak elmondta: Álmodtok, nem volt ott haj, csak egy fa hajszálgyökerei. Fél év múlva pedig Kiszely kérdésére azt válaszolta, megvizsgálták, de állati szőr volt, majd 1990 áprilisában megjelent könyvében azt írja, bogárlárvák voltak a koponya alatt.
Az azonosítás szempontjából rendkívül fontos lett volna a sírban talált tincs, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában megvolt Petőfi 28 hajszála. Kéri Edit évekkel később megpróbálta megtekinteni, de érdekes módon azt az információ kapta, hogy nincs a birtokukban. Sőt! 2011. június 20-i keltezéssel, Dr. Babus Antal aláírásával erről igazolást is kapott: „Az MTA Kézirattárában nincs Petőfi hajtincse.” De Kéri Edit a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik könyvéből megtudta a hajtincs akadémiai leltári számát: K. 337/128, és fotót is látott róla! Visszament hát a Kézirattárba… és most előkerültek a hajtincsek! Hogy higgyen az Akadémia „tudományosságában” a laikus, ha még azzal sincsenek tisztában, mit őriznek a Kézirattárukban? Vagy pontosan tudták, hogy ott van? Gyaníthatjuk, ha olvassuk az Élet és Tudomány 1989. szeptember 29-i számában Dr. Józsa László patológus Személyazonosítás egy hajszálból? című cikkét. Ebben arról értekezik, hogy egy több mint 150 éve meghalt embert hajszála alapján lehet-e azonosítani. Bár nem lehet kizárni az azonosságot, de nem biztos, hogy Petőfié a barguzini Petrovics hajszál – állapítja meg Józsa. Hm! A barguzini tincs talán mégis az Akadémia birtokába került, és azt vizsgálhatta Józsa? De ha nem a barguzini tincset, akkor miért adta a cikk egyik fejezetének A Petrovics hajtincs? címet?
Érdekes a következő is. Barguzinban, az expedíció szállodájának tetejére a csoport által csak az indulás előtt az utolsó pillanatban megismert Kardos Lajos mérnök, a Németh-kormány idején minisztériumi főtanácsos, szerelte fel az oroszok segítségével a berendezését, hogy összeköttetést biztosítsanak a székesfehérvári amatőr rádiós társával. És mit tesz a véletlen! A kapcsolat éppen akkor szakadt meg, amikor Kiszely István be akarta mondani, hogy vélhetően megtalálták Petőfi maradványait. (Kéri Edit azonban nem hagyta magát. Egy száz szavas cirill betűs, de magyar szövegű táviratban értesítette a Népszavát az eseményről, amiben a hajtincsről is említést tett, és amit a lap le is közölt.)
A továbbiak ismeretében is könnyen úgy tűnhet, mintha „egy láthatatlan kéz” mindent megtett volna azért, hogy elhitesse a közvéleménnyel, nem költőnk maradványaira bukkantak. Azonnal megszólalt a hazai tudósvilág, és azt bizonygatták, hogy nem lehet Petőfié a csontváz. És hogy mennyire „tudományos alapon”? Nézzük a korabeli sajtó, illetve televízió adások alapján! Katona Tamás szerint például nem vittek senkit Szibériába. Katona Tamás eredeti végzettségéről több változat ismert a sajtóból, volt, hogy történésznek, volt, hogy néprajzosnak titulálták, de van, aki szerint népművelő. A Wikipedia szerint könyvtár – magyar - arab szakon végzett az ELTE-n, munkahelyei is elsősorban könyvtárak voltak. Tehát nem történész.
… és ahogy az az eddigiekből is kiderült, a csontvázat addig Magyarországon még nem láthatta senki! Ennek ismeretében érdemes figyelni „tudósaink” megállapításaira. Fekete Sándor először azt nyilatkozta, hogy egy ortodox zsidó férfi csontvázát találták meg. Fekete Sándor irodalomtörténész és nem antropológus. A csontvázat csak fényképfelvételen látta. Szentágothai János professzor megvariálta: szerinte vagy orosz dekabrista, vagy zsidó volt az illető. Hogy milyen alapon? Nem tudjuk. De kezdetben még egy férfiének tartották a csontokat: Majd szeptemberre érdekes módon nővé vált az „illető”! Hajós Ferenc például kijelentette: ez női medence! Hajós az állatorvosi egyetem anatómusaként – gyaníthatjuk – több állati medencét látott, mint emberit. A csontvázat ő is csak fényképen látta!
A női csontvázat azzal indokolták, hogy a medencecsont a férfi-méret határát súrolta. Ennyi. Tudni kell azonban, hogy a szakemberek szerint az angolkóros férfiaknak az átlagnál szélesebb a medencéje. Gyanítható, hogy költőnk is ebben szenvedett… és mivel nem koporsóban feküdt, a rá nehezülő föld is szétlapíthatta a medencét – tartják többen is. És ismét: ezek ismeretében hogyan higgyünk „hivatalos” tudósainknak? Mindenesetre, ha nőnek kiáltják ki, akkor az a további kutatásokat feleslegessé teszi.
A csontváz kezdetben a burját fővárosban, Ulan Udéban maradt. 1989. szeptember 21-én Morvai újból kivitte az ásatásban részt vett négy szakembert, és két moszkvai antropológust is meghívott. De milyen véletlen! Ez utóbbiak nem tudtak elmenni, mert az egyikük szabadságon volt, a másikat pedig elfelejtették értesíteni. Ekkor a burját tudományos akadémián vizsgálódtak, és újból megállapították: egy olyan 30-35 év körül, európai férfi csontvázát találták meg, amely jellegzetességéi semmiben sem mondanak ellen annak, hogy Petőfié lenne.
1990. januárjában Moszkvában vizsgálódtak tovább. Morvai csoportjából Nehéz Mihály tolmács, dr. Kiszely István, dr. Straub Imre orvos, és Kardos Lajos volt jelen, megint párban Szabó Gézával. A vizsgálaton – ahogy azt az expedíció tagja több helyen is megírták – több furcsaság is előfordult. Például az idős Vinokur urat, aki megmutatta a zsidó temető mellett Petőfi feltételezett sírjának helyét, a laboratóriumi vizsgálaton teljesen összezavarta az őt oroszul kérdező Szabó Géza. Okkal merülhet fel bennünk, hogy a csontváz tudományos vizsgálatánál egyáltalán miért kellett megjelennie Vinokurnak? A vizsgálaton az MTA részéről ott volt Szabó Árpád – igazságügyi orvos-szakértő, aki akkortájt a Gyorskocsi utcában volt rendőrorvos is. Ő, minden bizonnyal véletlenül, a vizsgálat során leejtette a koponyát – ahogy az az egyik résztvevő elmondásából kiderült. Tudni kell, ha, mondjuk, a férfiasan szögletes állkapocsból esetleg letörik egy darabka, akkor utána már nehéz bizonygatni, hogy férfi az illető. Egy 1-2mm-es darabka le is tört a két állszögletből, de több fotó is van az ez előtti állapotról.
Az Akadémia oldaláról jelen volt még Farkas Gyula szegedi antropológus. Róla azt kell tudni, hogy még 1960-ban mint kari párttitkár feljelentette Kiszely Istvánt! Ennyit a tudományos pártatlanságról! És ami mindezen túltesz: A vizsgálat magnószalagon való rögzítésére a Petőfi-expedíciónak nem adtak módot, csak az Akadémia oldaláról rögzíthették Szabó Árpád hangjával, Kiszely egyedüli jelenlétében a csontváz adatainak, méreteinek gyors felsorolását. Ismét: tudományos pártatlanság! De ez még semmi! A Magyar Rádió Kossuth adóján 1990. január 7-én úgy tájékoztatták a közvéleményt az MTA szóvivőjére hivatkozva, hogy a csontváz nagy valószínűséggel női. A csontanyag vizsgálata azonban csak január 9-én kezdődött Moszkvában!
Az MTA antropológusai 1990. március 28-i ülésének részeredményeit a feltételezett barguzini csontvázzal kapcsolatban közzétették. Ez három megállapítást tartalmazott. Az egyik az életkorát, ez nem mondott ellent Kiszelyék megállapításának. A második az volt, hogy a csont citrát-tartalmát vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy „hasonló korú csontokon női nemre jellemző”. Azonban nem egy szakember határozott véleménye, hogy egy kontroll csontváz nélkül – ami nem volt az Akadémia birtokában -, nem értékelhető az eredmény, ugyanis Szibériában a nagy hideg miatt lényegesen lassabb a bomlási folyamat, mint a Kárpát-medencében. Sőt! Korábban maga az akadémiai bizottság elnökének, Harsányi Lászlónak is ez volt a véleménye megerősítette:„Feltétlenül kell földminta és úgynevezett kontrollcsontváz, hiszen az ottani körülmények különböznek a magyarországiaktól, így az emberi test lebomlása is másként történik, mint nálunk. Emiatt egy csontváz korát csak egy másik, ismert korú kontrollcsontváz segítségével tudjuk megállapítani.” Ilyen pedig nem állt rendelkezésre. (Mindezek ellenére később „Petőfi ellen” foglalt állást Harsányi László igazságügyi orvos-szakértő is, aki az Új Idő 1990. szeptember 17-i száma szerint 1956 után hamis boncolási véleményeket adott ki a BM parancsára.) Farkas Gyula is hasonló véleményen volt: kontroll csontváz nélkül megtévesztő eredményre lehet jutni. Ennyit hát az MTA tudományosságáról!
A harmadik megállapítás az volt, hogy a csontvázat 1890 előtt nem temethették el. És ismét: kontroll csontváz nélkül, ami ugyanabban a földben feküdt, ilyet merészség állítani.
Majd a MTA kérte a moszkvai akadémiát, hogy a maradványokat az eredeti helyére temessék vissza! (Kérdezhetjük: Vajon mi köze egy tudományos akadémiának ahhoz, hogy visszatemetik vagy sem? Tudományos vizsgálat céljából ezrével fekszenek különféle intézményekben csontvázak a világon, anélkül, hogy vissza akarnák őket temetni.) Azonban Nyikolaj Krjucskov burját miniszterelnök-helyettes az ásatást végzők segítségére sietett. Meg akarta menteni a csontvázat a visszatemetéstől, ezért egy Európán kívüli távoli országba akarta szállíttatni. (Egy burjátnak fontosabb volt Petőfi, mint az MTA-nak, aki még az állását, sőt szabadságát is kockáztatta érte!) Ekkor a csontváz Moszkvában, a Kremlben volt, majd Krjucskov átadta egy régi orosz katonaládában az expedíció néhány tagjának. 1991. február 6-ára Morvai és felesége repülőjegyet vásárolt az Egyesült Államokba. Az éjszaka folyamán a szállodában Kiszely a ládából kivette a csontokat és gondosan, szakszerűen egy bőröndbe pakolta át, a ládát pedig nehezékkel tömték ki. Reggel Krjucskov segítségével a Morvai házaspár a repülőtéren ellenőrzés nélkül vihette az Egyesült Államokba tartó repülőgépre a csontokat rejtő bőröndöt. A földi maradványokat már nem tartalmazó ládával Kiszely és Nehéz Mihály a szállodában maradt, vállalva a következményeket, ugyanis amint várható volt, a KGB-re vitték őket. Kiszely akkor azt hitte, sohasem látja többet a családját – mesélte később. Nagy botrány lett a KGB-én, amikor kiderült, a láda nem tartalmazza csontokat.
