Ahogy az az eddigiekből kiderült, az MVSZ Petőfi Bizottsága megalakulásától, 2011 januárjától kezdve 2013 márciusáig gyakorlatilag semmi olyan új bizonyítékot nem tudott felmutatni, ami előbbre vitte volna az ügyet. Nézzük, a későbbiekben jutottak-e valamire!
Az MVSZ székházában 2014 márciusában Borzák Tibor Petőfi-kutatásokról szóló könyvének bemutatásával kapcsolatos sajtóanyaguk alapján azt gondolhatnánk: na, végre, itt vannak az új eredmények! “…számos új információ látott napvilágot, amelyek együttesen, mondhatni teljesen lenullázzák annak valószínűségét, hogy 1989-ben a szibériai Barguzinban ne Petőfi Sándor hamvait találták volna meg… A könyvbemutató hozzászólói sorra döntötték meg a Barguzinban feltárt Petőfi-hamvak tényét kétségbe vonók állításait” – írják. Ha azonban utánajárunk az általuk felfedezett “számos új információnak”, amelyek “megdöntötték” az MTA által állítottakat, kiderül, ezek is erősen sántítanak!
„A legmeredekebbet Fuksz Sándor mondta ki: levetítették a barguzini feltáráson részt vett Karáth Imre kétrészes filmjét, amelyben A. A. Petrunyin, Burjátország kulturális miniszterhelyettese – aki a barguzini feltárás kormánymegbízottja volt – elmondja, hogyan keletkezett 1990 januárjában »a női csontváz« hamis legendája” – írják a továbbiakban. Nos, ez 1991-ben (!) volt újdonság, akkor készült a film a Morvaiék által szervezett Agro Hotelbeli nemzetközi tanácskozáson.
Megtudjuk továbbá, hogy a könyvbemutatón hozzászólt Nehéz Mihály orosz tolmács és kutató özvegye is, akinek a férje “elmélyült levéltári kutatásokat végzett a Szovjetunióban. Hagyatékában található Grotenhelm tábornok orosz nyelvű hadtörténeti naplója az 1849-es magyarországi hadjáratról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy igenis hurcoltak el magyar hadifoglyokat ekkor Szibériába.” Ez így igaz is. Csakhogy az említett anyagot Kéri Edit az 1989. áprilisi előexpedíció során kérte ki a moszkvai Központi Hadtörténeti Levéltárból: 19 mikrofilmtekercset rendelt meg az 1849-es anyagokról – ahogy arról könyvében négy oldalon át részletesen beszámol. Ebből fordított aztán Nehéz Mihály, aki a sebesült katonák elhurcolásáról szóló naplórészletről be is számolt egy Szabad Föld-interjúban. Szó sincs tehát semmilyen új információról, amelyet az MVSZ talált volna meg.
Tehát még mindig semmi saját adatközlés, de felcsillan a remény, ugyanis Fuksz Sándor a könyvbemutatón bejelentette: újabb bizonyíték birtokába jutottak, amely azt igazolja, hogy Petőfi Szibériában hunyt el: “A hatvanas években egy magyarországi kutató – akit egyelőre nem nevezett meg – hivatalos megbízással Moszkvában és Szibériában kutatva megtalálta Petőfi Sándor szibériai elhurcoltatásának bizonyítékait. Kutatásait összefoglaló jelentését a moszkvai magyar nagykövetségen gépelték és postázták az MTA részére. Az információt Borsche Antónia szolgáltatta, aki annak idején a moszkvai magyar nagykövetségen dolgozott, és a Petőfi Sándor szibériai elhurcoltatásáról szóló jelentést maga gépelte, majd tette a Magyar Tudományos Akadémia részére címezve a nagykövetség diplomáciai postájába, amelyet a külügyminisztérium futára hozott Budapestre” – áll sajtóanyagukban. Egy másikból pedig “Matolcsi János neves magyarországi kutató jelentéseiről” olvashatunk, amelyekben “a megbízott kutató arról számolt be, hogy megtalálta Petőfi Sándor Barguzinba történt elhurcolásának bizonyítékait”. Fuksz Sándor állítása szerint tehát Matolcsi János megbízott kutató barguzini bizonyítékokat talált Petőfi Sándor szibériai elhurcolására. Ezt még egészítsük ki azzal, hogy az MVSZ meghívására hazánkba érkezett Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko orosz történész-régész, aki annak idején együtt kutatott a Megamorv expedíció tagjaival. Kéri Edit elmondta, A. V. Tyivanyenko beszámolt neki arról, amit Fuksz Sándortól hallott: Matolcsi 1967–1971 között kutatott Barguzinban, és Petőfi fiának születési anyakönyvére bukkant.
Nem kellett sok utánajárás ahhoz, hogy kiderüljön, ebben se lehetünk biztosak, ugyanis Matolcsi János (1923–1983) – korábbi földművelésügyi miniszter, egy időben a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója – külföldi útjairól részletes nyilvántartás található a Mezőgazdasági Múzeumban. Kéri Edit utánajárásának köszönhetően a múzeum kézirattárában őrzött dokumentumokból kiderül, Matolcsi valóban járt az egykori Szovjetunióban: 1968. május 5-től október 31-ig terjedően hat hónapos tanulmányutat tett. De szó sincs Szibériáról, hanem csak Kijevben és Moszkvában járt. És tanulmányozhatott csontokat… a szürkemarhákét! Ugyanis a magyar ősi háziállatfajták földrajzi eredetét vizsgálta. Soha nem járt Szibériában, soha nem kutatta Petőfit – állítja a múzeum levéltárosa. Ezenkívül A. V. Tyivanyenko, aki annak idején együtt kutatott a Morvai-féle expedíció tagjaival, személyes közléséből tudjuk, hogy maga is próbált rábukkanni az említett születési anyakönyvre – sikertelenül. Fuksz állítását egy titkárnő negyvennégy éves emlékei támasztják alá, míg a másik oldalon a múzeum hivatalos dokumentumai, illetve az orosz szakember levéltári kutatásának eredménye áll.
(Hogy mi történhetett valójában? Kéri szerint a következő, ami egyelőre csak feltételezés: Lőrincz L. László a burjátokat kutatta, írtak is róla a hetvenes években egy burját lapban. Az Esti Hírlap 1989. szeptember 5-i száma pedig beszámolt arról, hogy találkozott L. J. Eliaszovval, a burját néprajzkutatóval, aki korábban lejegyezte egy idős hölgy elbeszélését Petrovicsról, aki kislány korában ismerte a titokzatos száműzöttet. Eliaszov említette, hogy létezik a legenda Barguzinban egy Petrovics nevű száműzöttről és temetkezési helyéről. Lőrincz L. László ugyan nem kutatta Petőfit, de talán visszautazásakor találkozhatott Matolcsival Moszkvában a magyar követségen, és elmondhatta neki, mit hallott Eliaszovtól. Matolcsi talán erről számolt be az Akadémiának.)
De menjünk tovább! Első olvasásra azt hihetnénk, végre itt a döntő bizonyíték!
Az MVSZ 2014. április 4-i sajtóanyaga szerint “a Magyarok Világszövetsége által külföldi laboratóriumban elkészíttetett szuperpozíciója végképp eldöntötte a kérdést: Petőfi Sándor Szibériában hadifogolyként halt meg, és a Morvai Ferenc vezette expedíció 1989. július 17-én immár végképp bizonyítottan Petőfi Sándor hamvait tárta fel…” (Azzal most ne törődjünk, hogy ezek szerint az MVSZ 2014-ben jutott el oda, ahova Morvaiék 1989-ben: Petőfi maradványait tárták fel.) De mi lehet az a szuperpozíció? Minden bizonnyal az én műveletlenségemnek köszönhető, hogy nem tudom, mi az. Utánanézek, a Wikipedia szerint a “szuperpozíció elvelineáris egyenletekkel leírhatófizikai rendszerre vonatkozó általános elv”. Hát, nem lettem okosabb! Majd egy másik sajtóanyagukból, kiderül mi is ez: “A Magyarok Világszövetsége egy külföldi laboratóriumban elkészíttette… a koponya és a Petőfi-dagerrotípia egymásra helyezését, szuperpozícióját.” Tehát az egymásra helyezés = szuperpozíció. Még mindig gyanús, ugyanis ilyen kifejezést nem találok az idevágó irodalomban. Aztán egy rádióinterjúban az említett kutató, Tyivanyenko a következőket mondta: “Egy csehországi intézetben szuperprojekció segítségével beillesztették Petőfi koponyájának másolatát, annak képét Petőfi ismert arcképébe, illetve fényképébe.” Ezek szerint szuperprojekció és nem szuperpozíció? A projekció szó közismerten kivetítést, vetületet jelent… ez tűnik helyesnek. Kis utánajárással aztán kiderül: a szakirodalom inkább a szuperimpozíció kifejezést használja.
Okkal kérdezhetjük, mennyire vehető komolyan az MVSZ Petőfi Bizottsága, ha még annak a módszernek a nevét is bizonytalanul használják, amelyik szerintük “döntő bizonyítékául” szolgál Petőfi azonosítására? Azonban ez se új eredmény, ezt a vizsgálatot elvégezte Clyde Simpson 1989-ben Barguzinban és az Egyesült Államokban, majd 2007-ben Budapesten az Országos Igazságügyi Orvostani Intézetben is megtörtént. (Persze ezt csak a koponya másolatával tehették meg 2007-ben, hiszen az eredetit 2002-ben Kiszely elrejtette. Még akkor is, ha az MVSZ egyik sajtóanyagában ez áll: elkészítették “a barguzini sírból a Morvai-expedíció által kiemelt koponya és a Petőfi-dagerrotípia egymásra helyezését…” Tehát ismét egy olyan állítás, aminek nincs valóságalapja.) A másolat meg ugye csak másolat…
De olvassuk tovább a sajtóanyagukat! A “szuperpozíció” eredményét bemutattákA. V. Tyivanyenko „professzornak”, aki bejelentette: megvizsgálta az eredményeket, és számára egyértelműen bizonyítva van, hogy a csontváz Petőfi Sándoré. “További vizsgálódásokra ebben az ügyben véleményünk szerint nincs szükség. Ez a koponya-összehasonlítással szerzett eredmény egyértelműen bizonyítja, hogy Petőfi Sándorról van szó. Tehát a munka bevégeztetett.”Ugyanerről írnak a Leleplezőben: A bizonyítás befejeződött: Petőfi Sándor Szibériában hunyt el, de mi lesz a hamvaival? címet viseli az összeállításuk. “A munka befejeződött. Teljes egyértelműséggel el lehet mondani, hogy Barguzinban Petőfi Sándor hamvai kerültek elő”– mondta Tyivanyenko.
Igencsak ide kívánkozik néhány megjegyzés. A legfontosabb talán az, hogy az említett vizsgálat egyáltalán nem ad “egyértelmű igazolást”, a szakemberek szerint csupán annyit bizonyít, hogy méreteiben nagyon hasonló a két koponya, például egyiknek se hosszabb az álla, mint a másiké. De nem pótolja a DNS vizsgálatot, így nem állja meg a helyét az, hogy “fölöslegessé tesz minden kutatást” – ahogy azt a magyarul nem tudó Tyivanyenko állítólag mondta. Nem tudni ugyanis, hogy ő eredetileg oroszul mit állított, és hogy lefordították-e neki mindazt, ami magyarul megjelent, tehát volt-e lehetősége ellenőrizni azokat. Mindenesetre Tyivanyenko nem antropológus, hanem régész-történész. Az antropológia tehát nem az ő szakterülete. Hogy lehet, hogy egy tudós ember ilyen határozott véleményt fogalmaz meg egy nem az ő szakterületéhez tartozó témában? Fuksz Sándorék mégis az ő állítólagos szavai alapján látják egyértelműen bizonyítva, hogy Petőfi maradványaira bukkantak, de Kiszely és másik három antropológus vizsgálatának eredményét – amelyet több mint húsz jegy alapján végeztek – nem fogadják el. Nem sántít ez egy kicsit?
További kérdések merülhetnek fel bennünk, ha kezünkbe kerül a “külföldi laboratóriumban” végzett vizsgálat eredménye. A birtokunkban lévő másolat szerint az említett vizsgálatot Prágában végezték… 2012 végén! Magyarul az eredmény már vagy másfél éve Fukszék kezében volt. És akkor még nem beszéltünk a 2007-es budapesti vizsgálatról, ami ugyanezzel az eredménnyel zárult! De akkor miért vártak ennyit e “mindent eldöntő bizonyíték” közzétételével? Talán mert tudták, valójában önmagában ez nem döntő bizonyíték, és szükségük volt egy “nagy névre”, aki majd ezt állítja?
Az eddigiek alapján is látszik, aligha tekinthető tudományos kutatásnak, amit az MVSZ Petőfi Bizottsága tesz. Sokkal inkább dilettánsoknak tűnnek, akik igencsak erőlködnek, hogy valamilyen eredményt tudjanak felmutatni. Talán azért, hogy valamifajta joguk, illetékességük legyen az újratemetésre? De vajon miért olyan fontos az éveken át hangoztatott temetés, ha vélhetőleg aligha viszi előbbre az ügyet?
(Folytatjuk)
